//vidragabriella.hu/wp-content/uploads/2017/08/Borito1_woocommerce.jpg

Kovács Johanna – Kalandos tanulás – pagony.hu

Vidra Gabriella: A fekete kő titka (A Tudás könyvei 1.), Kolibri, 2012.

2012. május 14. — Pagony

fFordulatos ifjúsági regényt vehet kezébe a fiatal olvasó és mire a kötet végére ér szép lassan és főként észrevétlenül földrajzi és történelmi ismeretekkel gazdagodik, miközben a főhősökkel együtt bukdácsol a kamaszkor rögös útján. Az említett út fő jelzőtáblái a szerelem, barátság, lojalitás, udvariasság és a nemes ügy melletti kiállás. – Olvassátok Kovács Johanna ajánlóját!

A szerző, Vidra Gabriella, gyakorló kispesti magyar tanár. Vállaltan elhivatott a gyermekek ismereteinek, szókincsének bővítése és olvasási szokásainak megváltoztatása terén.

Jól szerkesztett, több idősíkon és helyszínen futó regénysorozatával valószínűleg eléri alapvető célját, a „szórakoztatva tanítást”.  A sorozat következő kötete, A labirintus titka, várhatóan júniusban jelenik meg a Kolibrinál (Libri Gyerekkönyvkiadó).

A regény első részében megismerkedünk a budapesti Wekerle-telepen élő 7. osztályos Krisztiánnal. A fiú élné a kiskamaszok szokásos életét, ha nem adódnának problémái a tanulással és néhány szerencsétlen eset miatt, az iskolai magatartással is. A szülők kétségbeesése Krisztiánt egyre nagyobb, de kezdetben hiábavaló erőfeszítésre sarkallja. A megoldást a tanulás „megtanulása” hozza, melyben osztálytársai – Orsi, Zsófi, Barna – segítenek. Mire a fiú jegyei javulni kezdenek, addigra már nemcsak a barátságok, de a szerelmek is kialakulnak.  Az erősen összekovácsolódott négyes fogat – néhány kúpos-csiga segítségével – sikerrel fejti meg az iskolában rendre ismétlődő furcsa események okát.
Ennél a pontnál kezdődik el a küzdelem Mar-Tör, a világ összes tudását elrabolni kívánó gonosz ellen. A fiatal csapat célja a Tudást tartalmazó 5 könyv megszerzése. Az első könyvért a gyerekek egy másik kontinensre, Ázsiába, sőt, egy másik korba utaznak el. A kamaszoknak bizonyságot kell adni éles elméjükről, kitartásukról, miközben mi, olvasók bepillanthatunk a kínai kultúrába, harcászatba, építészetbe…

A 2. könyvért Óceánia és Ausztrália földjére kell utazniuk. Itt sikerrel illeszkednek be egy melanéziai falucska, a pápuai bennszülöttek és az ausztrál Uluru hegy lábánál élő törzs életébe. Megtanulják az őslakosok szokásait, használják eszközeiket, miközben ők is hatnak az ott élőkre. A sok-sok érdekesség és a természet szeretete eközben észrevétlenül áramlik az olvasó fejébe, mert a helyszínek és korok pergő váltakozása, az újabb és újabb próbák és helyzetek mindig tovább gombolyítják az események fonalát anélkül, hogy az lesüllyedne a földrajz- és történelemkönyv ízű iskolai tananyag szintjére.

A feszes történetmesélést a párbeszédek és leíró részek egyensúlya, az egyszerűen követhető szöveg segíti. Az oktatási célt szolgálja, hogy néhol az idegen szavakat, neveket, néhol pedig az összefüggéseket dőlt betűvel kiemelték. Helyenként előfordul, hogy talán „túlmagyaráz” a szerző, lévén tanár, de ez egyáltalán nem zavaró, nem töri meg a történet lendületét.

A fordulatos és szórakoztató ifjúsági regényben minden van, amit a műfaj megkövetel: próbatételek, váratlan helyzetek, csapatszellem, kitartás, vasakarat, szilárd jellem és tiszta szív.

Eredeti cikk: http://www.pagony.hu/kalandos-tanulas

Uzseka Norbert A fekete kő titkáról – ekultura.hu

Vidra Gabriella könyve először 2008-ban, a Novum Verlag  kiadásban jelent meg, és úgy is sokak kedvence lett, ám a Libri kiadó nem rég indult Kolibri nevű gyermek/ifjúsági részlege új borítóval kiadta újra, alapos marketing munkát fektetve abba, hogy országszerte ismert legyen. S meg is érdemli, hogy ez bekövetkezzék.
A három részes sorozat főszereplője négy hetedikes: az alapból jó tanuló és, hm, normális Krisztián, a fizikailag erősebb, vidámságra bármikor kapható Barna, és a leginkább az általuk kedvelt tantárgyak terén különböző két lány, Zsófi és Orsi. Egy nap furcsa dolog történik Krisztiánnal az iskolában: hozzáér egy fekete kőhöz (egy darab obszidiánhoz), ami egy krokodil formájú sebet éget a tenyerébe. Ugyanakkor kiderül, hogy Krisztián egzotikus csigái képesek morze jelekkel kommunikálni a fiúval. Majd egymást érik a furcsa események, melyek kapcsán egyre több iskolás felejt el közel mindent különféle tantárgyakból. Jószerével Krisztián és három barátja az egyedüli kivételek, és apránként kiderül, hogy feladatuk van, s nem is akármilyen: nekik kell meglelniük a Tudás Könyveit, ezzel megvédve a világot attól, hogy Mar-Tör, a gonosz nagyúr elvegye az összes emberi tudást.
A Tudás Könyveiből egy-egy rejtőzik minden kontinensen, és felkutatásuk és megszerzésük érdekében mindenütt három-három feladatot kell végrehajtaniuk, megoldaniuk a gyerekeknek. Akad természetesen segítőjük is, ám más nem teheti meg helyettük, amit nekik kell. S ők maguk sem lehetnek képesek minderre, ha nem tanulnak meg előtte mindent, ami csak az iskola könyvtárában fellelhető az adott földrészről. Az első kötetben Ázsia, Ausztrália és Óceánia kerül sorra. Hőseink járnak a kínai Nagy Falon, gyöngykagylót gyűjtenek Tahitin, és így tovább. Pusztán az, ami velük történik, felidézi sokunk ifjúkorának hőn szeretett kalandregényeit.
Az írónő a Kispest-Wekerle telepi Erkel Ferenc Általános Iskola igazgatója, egyben magyar tanár, így biztos vagyok benne, hogy jól ismeri azt a korosztályt, amelyhez Krisztiánék tartoznak. Ennek ellenére egy darabig zavart, hogy ezek a gyerekek annyira jól neveltek, olyan szépen beszélnek, annyira normálisak. Aztán a könyv egy pontján elfogadtam ezt, mert nyilvánvaló, hogy a tanárnő azt szeretné, ha a gyerekek ilyenek lennének, s ezért tesz is, méghozzá azzal, hogy regényében olyan mintát állít az olvasók elé, ami nem pusztán követendő, de jó és hasznos is lehet követni. Elsősorban nem frázisokat pufogtat (hogy pl. magadnak tanulsz, meg a tudás hatalom, stb.), hanem megmutatja, mi mindenre jó, ha az ember tényleg tud valamit. Hogy tudás nélkül valóban nem lehet túlélni – s ez épp úgy igaz Új-Guinea vadonjában, mint Budapesten. Emellett ad egy remek tanulási módszert is, s persze azokat az eszményeket is megosztja velünk, amelyekről megannyi ifjúsági regényben olvashatunk: bátorság, kitartás, barátság, összetartás, sőt, még egy kis szerelem is.
Persze a regénybe szőtt tudásanyag sem mellékes. Igaz ugyan, hogy Krisztián és barátai nem olyan erős irodalmi személyiségek, mint mondjuk Harry Potter, Michael Ende Momo-ja vagy Lyra Belacqua (Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiájának főhőse) – de egészen más a hátterük is. Ők valóban jobbára hétköznapi fiatalok, amennyiben hétköznapi az, hogy valaki az ő korukban képes felfogni, miért is fontos a tanulás – de hát ezt ők a saját bőrükön tapasztalják meg. És, szemben megannyi ma jól menő ifjúsági regénnyel, itt valódi tudást kap az ember. Nyilván a Potter sztorikban is bőven van olyasmi, ami az olvasó épülésére szolgál (hiszen azokban is megkapjuk a követendő példákat hősiességből, önfeláldozásból, stb.), de egy adott körön kívül nem sokra megy az ember azzal az életben, ha tudja, mi az, hogy mugli, ha megtanulta Tolkien tünde nyelveit, stb. Jó, bizonyos képességeket, készségeket ezen dolgok is fejlesztenek, és mondhatjuk, hogy a valós életben meglehetősen ritkán szorul rá egy magyar ember, hogy bumeránggal kelljen magának élelmet vadásznia, különben éhen hal, de attól még tény, hogy Vidra Gabriella úgy tálalja a megannyi valós adatot, hogy élvezet olvasni, és az ilyenből lesz igazi, tartós tudás.
A történet mágikus, képzeletbeli alapjai egyelőre kicsit elnagyoltnak tűnnek, de azt hiszem, a későbbi kötetekben alaposabban elénk tárulnak majd ezek is. Az mindenesetre szimpatikus, hogy nyoma sincs holmi vaskalapos, merev elzárkózásnak a megmagyarázhatatlannal szemben: az ősi természeti népeket nem buta, babonás félmajmokként mutatja be a regény, hanem igazi, mély és sokszor valóban varázslatos tudás birtokosaiként. Különösen tetszett néhány megkapó jelenet, mint amilyen az ausztrál őslakosok avatási szertartása – ezekben nem csak tudás, de érzelmi tartalom is bőven van, és az ilyenek miatt tud igazán szerethető és emlékezetes lenni bármely regény.

Ami az új kiadás borítóját illeti, egyfelől tetszik Cserkuti Dávid és Gáspár Tamás munkája, másfelől mégsem: azt érzem, hogy direkt menőre akarták venni a figurát, de igazából ez a könyv ettől nem lesz menőbb. Nem is az a lényege. Viszont meggyőződésem, hogy ha bármely, olvasni tudó gyerek belekezd, és eljut legalább a kínai Tiltott Városig (bő 100 oldal csupán), az nem fogja tudni letenni, míg végére nem ért. Mert elsősorban és mindenek felett ez egy szórakoztató, kalandos ifjúsági regény.

//vidragabriella.hu/wp-content/uploads/2021/08/Borito2_woocommerce.jpg

Szabó Antal Imre – középiskolai magyartanár

Néhány hónappal ezelőtt felrémlett bennem, milyen régen volt már, hogy ifjúsági könyvet olvastam. Egykor faltam Verne kalandregényeit, Benedek Elek népmeséit, Tom Sawyer kalandjait. Olvastam reggel, délben, este, buszon, evés közben, mikor sétáltam, zseblámpával a paplan alatt.
Lehet, az elmúlt évtizedek hiánya tette, lehet a nosztalgia, hogy milyen élvezet is volt gyermekek kalandjaiba beleélni magam, de oly szívesen átéltem volna újra. Már azt terveztem, hogy ha hazaérek egyszer Szegedre, előkeresem könyves szekrényem mélyéről egyik kedvencemet, mikor a „véletlen” úgy hozta, hogy megismerkedtem Gabival. Az újabb véletlen a két könyvének megismerése volt. A következő, hogy van két unokaöcsém (nem az a véletlen ám, hogy vannak, hanem hogy ketten). Az utolsó pedig, hogy egyiküknek épp névnapja közelgett.
Így került a kezembe A Tudás könyvei. És ha már ott volt, le sem tettem. Először azért, mert nem volt sok időm az elolvasására, lévén közelgett a névnap, utána pedig mert olyan élvezetes volt.
Az egy dolog, hogy nekem, felnőtt fejjel tetszik, ami azonban fontosabb, hogy a gyermeksereg is szeretettel fogadta. Mi lehet az oka? Egy csapat gyerek. Titokzatos feladatok. Utazás térben és időben. Egy nem emberi ellenség. És mindezek összekomponálása úgy, hogy kicsik és nagyok is élvezettel olvassák, és együtt izguljanak a hősökkel.
A kötetek legnagyobb erényének azonban a mögöttes gondolatokat tartom. Lehet, hogy vannak benne apró stilisztikai vagy tartalmi hibák, lehet, hogy a mai irodalmi kánonba nehezebben illeszthető be, lehet, hogy a modern irodalmi vonulatot követő írók ferde szemmel néznek rá. De a szándék, amit képvisel, a tiszta érzések, az emberi értékek, a világ csodáinak bemutatása számomra nélkülözhetetlenné teszi. Az, ahogy ránéz hanyatlónak tűnő világunkra és gyógyírt kínál neki. A tudást.
Az iskolákban a gyerekekkel talán az a legnagyobb baj, hogy nem érdekli őket a tanulás. Túl sok, túl nehéz, túl száraz. A Tudás könyvei megmutatja, hogyan lehet játékosan ismereteket elsajátítani. Rávezeti az olvasót, miért fontos a tudás és a tanulás, miközben a legszebb emberi érzéseket tárja elénk. A gyerekek barátsága, mely minden próbát kiáll. Küzdelem egymásért és egy nagyobb jóért. Igaz szívű szerelem. Segítség az elesetteknek. A család fontossága. A szeretet. Mind olyan érték, melyeket nem szívesen emlegetnek a XXI. században, pedig ha emberhez méltók akarunk maradni, ezeket szem előtt kell tartanunk. A könyvet olvasva a gyerekek végre olyan mintát láthatnak maguk előtt, melyet követve jobb emberekké válhatnak. Hangozzon bármilyen pátosszal telinek is, számomra fontosak ezen értékek.
Szerencsére ezek nem direkt módon, szájbarágósan jelennek meg a könyvekben. Izgalmas kalandok közepette ivódik tudatunkba fontosságuk. Lendületes cselekmények sodrával tanulunk mi is a főhősökkel együtt. Az ötletes küldetések közben csak azt vesszük észre, hogy magunk is gondolkodunk a matematikai feladatok megoldásán, és szinte belefáradunk mi is a Nagy Falon való menetelésbe vagy éppen a gyöngyhalászatba.
Minden soron látszik az elhivatottság, az, hogy az írónő élvezettel ásta bele magát a különböző korok és tájak jellegzetességeibe, hogy aztán próbára tegye hőseit. Nem is akár hogyan: mint fentebb írtam, olvasás közben beleizzad az ember egy-egy próbatételbe. De szorítunk a gyerekek sikeréért, mert magunk is elhisszük, hogy nem csak a könyv lapjain győz a jó, hanem a valóságban is felülkerekedhet a tudás a tudatlanságon. Ha Propp mesékre alkalmazott morfológiáját nézzük, előbbiben biztosak lehetünk. Utóbbiban bízhatunk, hisz ha ilyen értékhordozó könyvek kerülnek a fiatalok kezeibe, nagy baj nem lehet.
De nem szeretnék ennyire komoly lenni. Miközben bízom a fentebb leírtak beteljesülésében, én már annak is örülök, hogy újra tíz évesnek érezhettem magam. Nálam már ezzel is elérte célját a könyv!

Uzseka Norbert A labirintus titkáról – ekultura.hu

A Wekerle-telepi Erkel Ferenc Általános Iskola igazgatónője, egyben magyar nyelv- és irodalom-tanárnője, Vidra Gabriella az általa oly jól ismert felsős korosztálynak írja regényeit, melyek először nagyjából magánkiadásban jelentek meg, majd a Libri frissen indult gyermek/ifjúsági kiadója, a Kolibri vette át, s kezdte el újra kiadni új borítókkal. Most tartanak a sorozat második köteténél.
A történet főhősei iskolás (immáron nyolcadikos) gyerekek, szám szerint négyen, illetve egy idő után már öten. Nagyjából olyanok, mint bárki más, legfeljebb abban különböznek az átlag tizenévesektől, hogy sokkal jobban szeretnek és tudnak tanulni, hovatovább céltudatosak. S erre nem csupán olyan okuk van, hogy felnőtt korukban jobb eséllyel pályázzanak a jobb állásokra, de az is, hogy rajtuk múlik a világ sorsa. Egy ősi gonosz lény ugyanis azon ügyködik, hogy elszívja az emberektől az összes tudást, hogy ezáltal leigázhassa a Földet. A Tudás Könyvei gyűjtik össze magukban az így ellopott tudásanyagot, s ezekből minden földrészen van egy, kivéve Antarktiszt. Az első részben Krisztián, Zsófi, Barna és Orsi már elhoztak egy könyvet Ázsiából illetve Ausztráliából. Ebben a kötetben Afrikában járnak, méghozzá Egyiptomban. De nem napjainkban, hanem a fáraók korában. Merthogy a könyveket nem csak különböző helyeken, de korokban is rejtette el a gonosz Mar-Tör.
Vidra Gabriella a második kötetre jött bele igazán a történetmesélésbe. Ügyesen fokozza az izgalmakat, ráadásul úgy, hogy képes nyugodtabb pillanatokat is tenni a sztoriba. Manapság nagyon sok olyan regény meg film van, amiben nincs egy percnyi megállás sem, és ez nem csak azért rossz út, mert az élet maga sem ilyen, akárhogy pörgesse is a média meg a többi, de azért is, mert így elvész a történet dinamikája, az egymást érő izgalmak végül kioltják egymás hatását. Ugyanezt a hozzáállást látom tükröződni abban, hogy Vidra Gabriella nem akarja sokkolni az olvasóit, noha egyre többen hangoztatják, hogy az agymosott emberiség figyelmét már csak sokkoló, újszerű dolgokkal lehet felkelteni. A tanárnő hisz az emberi hangban, abban, hogy a dolgokat normálisan is meg lehet beszélni illetve oldani, és a hite olyan erős, hogy átragyog a regényen. És ez nagyon fontos. Mert így a Tudás Könyvei sorozat nem csak arról szól, hogy a tanulás igenis lehet élvezetes, mi több hasznos és jó, és megmentheti az életünket, de olyan mintát ad, amit nem most találtak ki a reklámszakemberek és a divatdiktátorok. Lehet, hogy ezt ritkábban látni a tévében, de kipróbált, működő valami – az őseink is ezt használták.
Ami a tanítószándékot illeti, a második kötetbe is valóban érdekes és izgalmas helyszínek és korok kerültek. Egyiptom persze olyan, mint Görögország vagy Róma, valami keveset bárki össze tud róla hordani, de Vidra Gabriella tényleg alapos, hitelesnek tűnő, s ami a lényeg: élő, lélegző, de semmilyen szempontból nem túlpörgetett Egyiptomot rajzol elénk. Ugyanez igaz (vigyázat, félmondatnyi spoiler következik!) a középkori Magyarországra is, ahol szintén járnak hőseink. De a napjainkban, Wekerlén játszódó részek is kellemesek – azt az augusztusi, padlásrakodós részt pl. nagyon élveztem.Az magától értetődő, hogy az iskolában, az osztályban zajló eseményeket illetve tanárok és diákok viszonyát hitelesen ábrázolja az írónő. Ugyanakkor Krisztián és barátai beszédstílusával, tanuláshoz való hozzáállásával még mindig vannak fenntartásaim. Tudom, hogy léteznek ilyen értelmes, okos kölykök, egyszerűen csak én jobbára olyan osztályokba jártam, ahol ha valaki így adta volna elő magát, azt minimum strébernek nevezik, és jól megporolják. De a második kötetben már erősebben érvényesül mind a négy (öt) gyerek személyisége, és bár továbbra sem tudni, miért pont ők kapták ezt a nehéz feladatot, valamicskével közelebb jutunk a megfejtéshez.
Bár két és félszer annyi vagyok, ahány éveseknek íródott, nagyon élveztem a regényt, és ennek az egyik legfőbb oka őszintén szólva a nosztalgia. Iskolás koromat idézik fel a Tudás Könyvei, amikor faltam a többé-kevésbé hasonló kalandregényeket. Nem sorolok címeket, mert nem az a lényeg – hiszen nyilvánvaló, hogy Vidra Gabriella igen gazdag és régi hagyományt folytat az időutazós ifjúsági regényeivel –, hanem az, hogy olyan érzés volt ezt a könyvet olvasni, mint annak idején azokat, és ez még engem is meglepett. Nagyon sok szép és jó van a tanárnő könyveiben, de hogy visszahozza azt a régi érzést, pont bennem, akit alapvetően jobban érdekelnek az olyan regények, amikben valami újat találok, erre végképp nem számítottam. Ahogy arra a poénra sem, aminek köszönhetően úgy vihogtam a metrón, hogy kis híján le kellett szállnom. Még a könyv utolsó oldalainál tapasztalt meghatódottság lepett meg a legkevésbé, mert ilyenre az első kötetben is volt példa. Jöhet a folytatás!

Uzseka Norbert

//vidragabriella.hu/wp-content/uploads/2021/08/Borito3_woocommerce.jpg

Könyves Orsolya ajánlója

A tavalyi Könyvfesztiválon találkoztam először Vidra Gabriellával és a Tudás könyveisorozat első részével a Fekete kő titkával. Gabriella magával hozta a tanítványait  is, akik a Kolibri Kiadó sátrában várták a családokat, játszani invitálva őket. Azóta megjelent még két kötet és 2013. áprilisára teljes lesz a sorozat…

A négy kamasz: Krisztián, Zsófi, Barna és Orsi (majd Erikkel együtt öt) térben és időben utazva keresi a TUDÁS könyveit! Feladatokat hajtanak végre, amelyek teljesítéséhez nemcsak a tudásukra, hanem a találékonyságukra is szükségük van. A közösen átélt nehézségek összekovácsolják őket igazi csapattá válnak, akik mindig számíthatnak egymásra. Szerelmek szövődnek és a harag majd a féltékenység sem hiányzik a kapcsolatukból.

Minden küldetésre komoly tanulással készülnek fel:

Az ókori Egyiptom és Athén, a középkori Chartres és Kína vagy Tahiti, számukra egy titkokkal teli világ!

Útjukon segítők vigyázzák lépteiket, otthon pedig igazgatónőjük Anna néni teszi ugyanezt.

A Tudás könyvei  a mai kamaszok “Tüskevára” is lehet hiszen szereplői Fekete István hőseihez hasonlóan indulnak el a felnőtté válás útján, mert belőlük is EMBER-t farag  a közösen átélt KALAND.

Uzseka Norbert kritikája A templom titkáról – ekultura.hu

A Tudás könyvei 3. kötetében hőseink Európában járnak, három különféle helyen és történelmi korszakban. Az immáron öt nyolcadikos gyereket már megedzették az eddigi viszontagságok, ám ez nem teszi őket szuperhőssé – és nem védi meg őket az emberi kapcsolatok nehézségeitől. Ebben a részben a két szerelmes pár egyikénél adódnak problémák, bár szerencsére nem erre van kihegyezve a történet. Vidra Gabriella jól eső mértékletességgel kezeli a tiniszerelem kérdését, nem dramatizálja túl, de a kellő realizmus és őszinteség megvan benne.
A hangsúly persze most is a kalandokon és az ismereteken van. Sőt, az első két kötetnél is erősebben érződik, hogy tanárnő írta a regényt, példának okáért a „Halotti beszéd” elejéből egy jókora rész került a könyvbe – s ez a régi magyar nyelvemlék ugye iskolai tananyag. Szerencsére azonban a tanító szándék mellé jó érzékkel kiválasztott helyszínek és korok, illetve izgalmas cselekmény is járul. Tényleg érdekes, hogy hogyan készültek a középkorban a nagy templomok színes üvegablakai, hogy milyen lehetett az élet az ókori Athénban – de, nem tehetek róla, a legjobban a magyar részt élveztem, ahol Krisztiánnak és barátainak bort kell készíteniük. Megkockáztatom, a sorozat egyik leghangulatosabb része ez.
A két lány és három fiú közötti kapcsolatrendszer tehát némileg megváltozik ebben a regényben, ám az olyan értékek, mint barátság, kitartás, bajtársiasság, most is jelen vannak, sőt, nem kevés humánum is társul melléjük. Továbbra is van egy olyan érzésem, hogy az átlag fiatalok ritkán beszélnek és viselkednek így, de megértem a tanárnőt, hogy szeretne egy követendő, jó példát mutatni olvasóinak. Nyilván a tanárok és szülők zöme örülne, ha ilyen remek gyerekeik lehetnének. Vidra Gabriella, mint már korábban is írtam pedig nem papol, hanem egy izgalmas történet keretein belül megmutatja, hogy milyen hasznos lehet, ha az ember fia/lánya jól tanul, ha törekszik a jóra.

Ami kevésbé tetszett, az az, hogy csak a legvégén pörgött fel igazán a történet, bár akkor aztán nagyon. De az is igaz, hogy ez olyan fogás, amit sok más ifjúsági- és kalandregény-sorozatnál láthattunk már, és mindig beválik: az utolsó előtti rész vége mindig üt, hogy az olvasók tűkön ülve várják a befejezést. Magam is így vagyok vele, jöjjön a negyedik rész!

//vidragabriella.hu/wp-content/uploads/2021/08/Borito4_woocommerce.jpg

A barlang titka – Uzseka Norbert ajánlója az ekulturán

Elérkeztünk hát a Tudás könyvei sorozat negyedik, befejező részéhez. Több, mint ezer oldalon követhettük végig négy (illetve öt) 13-14 éves gyermek kalandjait négy földrészen és a legkülönfélébb történelmi korokon át. Krisztiánnak és barátainak különféle feladatokat kell elvégezniük, hogy megtalálják és elnyerjék a Tudás négy könyvét, melyekre egy ősi gonosz lény áhítozik. Ha ő győz, az emberiség minden tudása az övé lesz, és fajunkat rabszolgasorba hajtja…

Vidra Gabriella a Kispest-Wekerle-telepen található Erkel Ferenc Általános Iskola igazgatója, magyar nyelv és irodalom tanár. Sorozatának első két része először két kisebb kiadónál jelent meg, majd az egészet újraindította a Kolibri Kiadó. Ők nyilvánvalóan sokkal alaposabb marketing és terjesztői hátteret tudtak adni a Tudás könyveinek, és ez azért is jó, mert ez a sorozat valóban megérdemli a gyerekek figyelmét.

Persze nagy kérdés volt, hogy milyen lesz a befejezés, hiszen egy ilyen hosszú, klasszul felépített, rengeteg tudást és izgalmat rejtő sorozatot tönkre is vághat egy elnagyolt, gyenge befejezés. Ám az az érzésem, hogy Vidra Gabriella a végére jött bele igazán, már ami az izgalmak fokozását illeti. Nyilván számít az olvasó a nagyszabású fináléra, de úgy érzem, a korábbi kötetekhez képest az utolsó rész pont amennyivel rövidebb a többinél, annyival hatásosabb, ütősebb, letisztultabb is.

A 4. kötet zöme Amerikában játszódik, az egyik feladat az aranylázhoz kapcsolódik, a másik az észak-amerikai polgárháborúhoz, de a vége, ahogy előre sejthető, Dél-Amerikában játszódik, ott, ahol a főgonosz született. Gabriella most is remekül adagolja a tudásanyagot, ha szabad így fogalmaznom, kevésbé szájbarágósan is, mint korábban. Eddig is sokszor volt olyan érzésem, amilyet csak gyerekkorom kedvenc kalandregényei olvasása közben éreztem, s ez a végén csak felerősödik. Aki valaha is odavolt Jules Verne, Jack London, netán Bogáti Péter (akinek a könyv elején külön köszönetet mond az írónő) vagy Dékány András könyveiért, az bátran vegye kézbe a Tudás könyveit.

De ugyanígy tudom ajánlani a mai fiataloknak, Krisztiánék kortársainak. A sorozat gyerek főszereplői jobbára teljesen normális, átlagos kamaszok, legfeljebb abban különlegesek, hogy tudnak és szeretnek is tanulni – de mondjuk, ha nem így lenne, kb. az első kötet 200. oldalánál véget ért volna a Tudás könyvei, a főhősök csúf halálával… Szóval, nekik jobbára nincsenek szuperképességeik, nem hátrányos helyzetűek, sem ők maguk, sem családjuk tagjai nem szorulnak pszichológiai kezelésre vagy bármi effélére. Persze nem véletlenül ők kapják ezt az irdatlan feladatot, s a befejezésben végre minden titokra fény derül – de alapvetően hétköznapi fiatalok. Akik csodálatos, hősies, nagyszerű tetteket hajtanak végre – ugyanakkor meg néha úgy érzem, amit a saját korukban és helyükön művelnek, az is épp eléggé követendő példa. Hogy lehet így is, normálisan, emberien, minden különösebb felhajtás nélkül, hogy az ember teszi a dolgát, és nyitottan, figyelemmel és érdeklődéssel viszonyul a világhoz, és közben se nem több, se nem kevesebb, mint aki és ami.

De persze ez még nem lenne elég, hogy méltó legyen a végkifejlet, ha nem lenne mindaz a végletekig felfokozott izgalom, aminek köszönhetően az olvasó egy lélegzettel rohan végig az utolsó 50 oldalon. A végéről csak annyit, hogy tetszett. Bátor, de minden fantasztikussága mellett is reális befejezés. Útravalót ad, amit az olvasó magával vihet, felidézhet, hogy erőt merítsen belőle a nehéz időkben, de nem holmi ballagási szalagokra való, elcsépelt idézetekhez hasonló formában. Minél többet gondolkodok a végkifejleten, annál több tartalmat találok benne.

Felnőtt fejjel voltak dolgok a sorozatban, amikről úgy gondoltam, 13-14 évesen jobban tetszettek vagy kevésbé zavartak volna, és mind kalandok, mind szereplők és jellemek terén tudnék mondani olyan ifjúsági regényeket, amelyek többet jelentenek nekem. De egy cseppet sem bántam meg, hogy végigolvastam, mert élveztem ezt az óriási utazást, és várom az írónő következő könyvét, bármibe fogjon is!

Uzseka Norbert – 2013. május 14.