Szabó Antal Imre – középiskolai magyartanár

Néhány hónappal ezelőtt felrémlett bennem, milyen régen volt már, hogy ifjúsági könyvet olvastam. Egykor faltam Verne kalandregényeit, Benedek Elek népmeséit, Tom Sawyer kalandjait. Olvastam reggel, délben, este, buszon, evés közben, mikor sétáltam, zseblámpával a paplan alatt.
 
Lehet, az elmúlt évtizedek hiánya tette, lehet a nosztalgia, hogy milyen élvezet is volt gyermekek kalandjaiba beleélni magam, de oly szívesen átéltem volna újra. Már azt terveztem, hogy ha hazaérek egyszer Szegedre, előkeresem könyves szekrényem mélyéről egyik kedvencemet, mikor a „véletlen” úgy hozta, hogy megismerkedtem Gabival. Az újabb véletlen a két könyvének megismerése volt. A következő, hogy van két unokaöcsém (nem az a véletlen ám, hogy vannak, hanem hogy ketten). Az utolsó pedig, hogy egyiküknek épp névnapja közelgett.
Így került a kezembe A Tudás könyvei. És ha már ott volt, le sem tettem. Először azért, mert nem volt sok időm az elolvasására, lévén közelgett a névnap, utána pedig mert olyan élvezetes volt.
 
Az egy dolog, hogy nekem, felnőtt fejjel tetszik, ami azonban fontosabb, hogy a gyermeksereg is szeretettel fogadta. Mi lehet az oka? Egy csapat gyerek. Titokzatos feladatok. Utazás térben és időben. Egy nem emberi ellenség. És mindezek összekomponálása úgy, hogy kicsik és nagyok is élvezettel olvassák, és együtt izguljanak a hősökkel.
 
A kötetek legnagyobb erényének azonban a mögöttes gondolatokat tartom. Lehet, hogy vannak benne apró stilisztikai vagy tartalmi hibák, lehet, hogy a mai irodalmi kánonba nehezebben illeszthető be, lehet, hogy a modern irodalmi vonulatot követő írók ferde szemmel néznek rá. De a szándék, amit képvisel, a tiszta érzések, az emberi értékek, a világ csodáinak bemutatása számomra nélkülözhetetlenné teszi. Az, ahogy ránéz hanyatlónak tűnő világunkra és gyógyírt kínál neki. A tudást.
 
Az iskolákban a gyerekekkel talán az a legnagyobb baj, hogy nem érdekli őket a tanulás. Túl sok, túl nehéz, túl száraz. A Tudás könyvei megmutatja, hogyan lehet játékosan ismereteket elsajátítani. Rávezeti az olvasót, miért fontos a tudás és a tanulás, miközben a legszebb emberi érzéseket tárja elénk. A gyerekek barátsága, mely minden próbát kiáll. Küzdelem egymásért és egy nagyobb jóért. Igaz szívű szerelem. Segítség az elesetteknek. A család fontossága. A szeretet. Mind olyan érték, melyeket nem szívesen emlegetnek a XXI. században, pedig ha emberhez méltók akarunk maradni, ezeket szem előtt kell tartanunk. A könyvet olvasva a gyerekek végre olyan mintát láthatnak maguk előtt, melyet követve jobb emberekké válhatnak. Hangozzon bármilyen pátosszal telinek is, számomra fontosak ezen értékek.
 
Szerencsére ezek nem direkt módon, szájbarágósan jelennek meg a könyvekben. Izgalmas kalandok közepette ivódik tudatunkba fontosságuk. Lendületes cselekmények sodrával tanulunk mi is a főhősökkel együtt. Az ötletes küldetések közben csak azt vesszük észre, hogy magunk is gondolkodunk a matematikai feladatok megoldásán, és szinte belefáradunk mi is a Nagy Falon való menetelésbe vagy éppen a gyöngyhalászatba.
 
Minden soron látszik az elhivatottság, az, hogy az írónő élvezettel ásta bele magát a különböző korok és tájak jellegzetességeibe, hogy aztán próbára tegye hőseit. Nem is akár hogyan: mint fentebb írtam, olvasás közben beleizzad az ember egy-egy próbatételbe. De szorítunk a gyerekek sikeréért, mert magunk is elhisszük, hogy nem csak a könyv lapjain győz a jó, hanem a valóságban is felülkerekedhet a tudás a tudatlanságon. Ha Propp mesékre alkalmazott morfológiáját nézzük, előbbiben biztosak lehetünk. Utóbbiban bízhatunk, hisz ha ilyen értékhordozó könyvek kerülnek a fiatalok kezeibe, nagy baj nem lehet.
 
De nem szeretnék ennyire komoly lenni. Miközben bízom a fentebb leírtak beteljesülésében, én már annak is örülök, hogy újra tíz évesnek érezhettem magam. Nálam már ezzel is elérte célját a könyv!

Ha tetszett, oszd meg barátaiddal!